Szerencsére nem vagyok a Bikram jóga fanatikus, így nyugodt szívvel írok más jógáknál tett kalandozásaimról. Hiába, mindig is szerettem a kalandokat. :)

Az elmúlt 3 hétben nem voltam jógaórán, mivel vidéken a dharmámat (sorsfeladatomat) teljesítettem. Így kimaradt az ászana gyakorlás. Közben a havi bérletem is lejárt, így lehetőségem nyílt egy új jógatípust kipróbálni! Korábban ajándék belépőt kaptunk Párommal az egyik studióba és úgy voltam vele, ha megkapom azt a többletet, amit a bikram jógától is, akkor kipróbálom 10 napig. Eleve izgatta a fantáziám, hogy a hagyományos fűtés helyett infrafűtés van. Egyetlen feltételem volt csupán az új stúdióval szemben: legyen meleg! Volt, igaz kicsit hűvösebb meleg volt, ám annál kellemesebb. Nekem bejött, szóljon ez a bekezdés erről az óráról!

Szóval kaptunk az én Drágámmal, Párommal egy ajándék belépőt a Chili-jóga stúdióba. Ha a Párom nem mondja, hogy találkozott a Pártos Csillával, akinek van egy saját, modern hot jógastúdiója, talán hónapokkal később értesülök erről a lehetőségről. A sors fintora, hogy az ominózus találkozó előtt már arról beszéltünk, hogy fog jönni velem jógázni. Csilla megoldotta ezt a kérdést. :) Ezek az igazi sorsszerű találkozások!

Pont szeptember 1.-jén délelőtt mentünk, mintha számunkra is egy új tanév kezdődött volna el. Nem az iskolai, hanem a Saját Testiskolánknak éve kezdődött el. Nekem az első felnőtt Saját Testiskola évem, Páromnak ki tudja hányadik. (A második újjászületésem az első bikram órától számítom, 2013. május 5.-étől, de ez egy másik bejegyzés témája lesz.)

Bementünk a plázába, ahol Csilla stúdiója van, aztán a kezdés előtt fél órával, ahogy szokás, kinyitotta az ajtót, kedvesen és közvetlenül üdvözölt minket. Ez már eleve meglepett, mivel a bikram stúdióban nem voltak ennyire közvetlenek. Bemutatkozott nekem, (a mai napig nem emlékszem, hogy én mondtam-e a nevem neki, annyira lefagytam a közvetlenségtől), aztán kitöltöttünk egy reg.űrlapot és mentünk átöltözni.

A közvetlenség, amit Csillán tapasztaltam, a vendégein is visszatükröződött. Csilla kialakított egy 21.századi modern asramot. ( Asram jelentése: lelki menedékhely; egy hely, ahol a guru él a tanítványaival.)

Maga az óra pedig nagyon mély lelki élményt adott. Ahhoz tudnám hasonlítani, amikor 16 évesen egy szeretett személy halála után megszólított Isten. Egyik pillanatról a másikra beköltözött a lelkembe. Most visszaköltözött ismét...

Küzdelmes volt minden gyakorlat, hiszen oda kellett figyelnem, hogy a „bikram berögződéseimet” el tudjam engedni. Embert próbáló feladat. Egy "jóga szűznek" ilyen téren sokkal könnyebb, mivel nincsenek akkora elvárásai, mint egy gyakorlottabb jógázónak. A felülés volt a legnehezebb, mivel a bikram órán hirtelen kell kipréselni a levegőt, a Chili-n pedig gyök2 gyorsasággal ülünk fel. (Jóval lassabban, mint ahogy a bikramon csináljuk.)

A gyakorlatoknál néhány elemet Csilla megtartott a bikramból, és kiegészítette még más apróbb mozgásokkal. Ezek az apróbb mozgások helyettesítik a bikramnál megszokott ismétléseket. Csilla ezeket az apróbb mozgásokat, átkötéseket flow-nak nevezi. 

Tetszett az is, hogy a jógastúdió tulajdonosa, Pártos Csilla nagyon megnyerő személyiség. Tud nagyon spontán lenni, ugyanakkor összeszedett és precíz. Mellette biztosan képesek leszünk fejlődni, életünk minden területén!

Összegezve: nekem mind a két jógastúdió tetszik, mindkettőnek megvan az előnye és a hátránya is.

Chili jóga előnyök:

  • infrafűtés
  • nagyobb elmélyülés
  • színek- és hangok jelen vannak
  • átkötések az ászanák között (flow)

Chili jóga hátrányok

  • messze van
  • egy stúdió van
  • a honlapon kevés az információ

 

Bikram jóga előnyök:

  • sokkal melegebb van
  • jobban izzadsz
  • több terem van Budapesten
  • többen ismerik, bevezetett márka

Bikram jóga hátrányok:

  • a bérelhető matrac büdös
  • zavaróan sokan vannak
  • nincs közösség, csak órára járó emberek sokasága

Összegezve: a Bikram jóga férfiasabb vonásokkal bír, míg a Chili jóga női vonásokkal. Ezt a következő bejegyzésemben kivesézem.

Namaste

A bejegyzés trackback címe:

https://kezdobikramos.blog.hu/api/trackback/id/tr535459949

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása